Immánuel a Pokolban

Most érkeztem ide, és már így is évtizedek óta itt vagyok. Először az isteni létemet akarták elvenni. Nem sikerült. Ezért elvették a férfiasságomat. Szöget ütöttek a heréimbe és addig rugdosták, amíg le nem szakadtak. Ezek után gondolták, hogy már el tudják venni az isteni mivoltomat. Nem tudták. Ezért elvették a becsületemet. Eltávolították a hajamat a fejbőrömmel együtt és kiszúrták a szememet. Aztán megint megpróbáltak kevésbé mindenhatóvá tenni. Nem sikerült. Kérdeztem, hogy miért jó ez nekik. Ez nem hatott rájuk. Ezért kivágták a nyelvem, kitépték a fogaimat és forró aranyat öntöttek a számba. Ezután megkérdezték, hogy még mindig tisztelem-e az Atyámat. Bólogattam. Sok dologgal próbálkoztak még, de egyik sem érte el a várt hatást. Pár ezer évvel később hallottam Atyám hangját. Mondta, hogy eleget szenvedtem, mehetek felé. Ők ezt nyilván nem akarták, ezért levágták a lábaimat. De Atyám lenyújtotta tenyerét, és felemelt. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, testvéreim!