Dávid nyers százkilencese

Én dicséretemnek Istene,
hallgass meg, ne törődj te bele,
hogy gonosz szájának a csele
nekem méltóságom elvegye
Körbeállják testem tőrrel
Engem átkoznak így gőggel

Szeretem őket, ők megvetnek
Értük mondom neked a verset
Értük imádkozom, rámesnek
Gyűlöletükkel szét is szednek
Jó vagyok, és ez jár nekem
Kővel ütlegelik fejem

Küldj gonosz zsarnokot föléje!
Per alatt ne legyen békéje!
Kiáltsanak "bűnös"-t képébe!
Gonoszként zuhanjon a mélybe!
Ha könyörögni mer, ítéld!
Bár érted kiált, ne kíméld!

Rövid legyen léte e földön
és kínlódások közt dögöljön!
Sírjára ellenség ráköpjön,
s vegye el mindenét de rögtön!
Más ember foglalja székét!
Családját sohase védjék!

Árva fiai is a porban,
szegénységben, örök nyomorban
éljenek végtelen kínokban,
messze otthonuktól, titokban!
Szenvedjenek mindig sorstól,
rágják a döghúst a csontról!

Legyen, ki állatit elveszi,
s vagyonát zsebébe elteszi!
Ne legyen senki, ki szereti,
de legyen, ki fiát megveti!
Ki könyörülne, ne tegye!
Haljon ki hamar a neve!

Az Úr emlékezzen vétkére
atyjuknak, s ne legyen esélye
arra, hogy belépjen a fénybe!
Álnoksága, bűne kísértse!
Lásd, mi volt az anyjuk tette!
Ó, Uram, emlékezz erre!

Bűnös házanépe pusztuljon,
szájuk hazugsága némuljon!
Emléküknek lángja kihunyjon,
életükről senki ne tudjon!
Ezt érdemli, mocskos féreg
Magát gyilkolta meg végleg

Koldulón soha nem könyörült
Kínozta őt, míg az megkövült
Szegény halálának megörült
Uram, én várom, hogy eltörüld
Mindig szerette az átkot
Uram, eméssze őt lángod!

Kemény szíve áldást nem tűrte
Rest szívét az átok meggyűrje
Azt viselje, legyen az szűrje,
övként szorítsd rajta azt szűkre!
Bűnruháját le ne vesse!
Átok legyen rajta tetve!

Így büntesd, Uram, azt, ki vádol!
Ki hazug szavakkal harácsol
Ezeket tőlem te tartsd távol!
Ments meg most is engem mint máskor!
Hisz gyenge vagyok és szegény,
de bús szívemben van erény

S tűnő árnyékként kell oszlanom
Sáskatetemként kell csupaszon
hagynom, hogy üldöz a fájdalom
amíg leszakad négy végtagom
Testem rombolja az éhség
Bennem megrohad a szépség

S ítélőn lenéz a közösség
Lám, így elítélhet a környék
Segíts! Hadd legyek jó, mint csöppség!
Hadd tudja így is meg a többség:
Te voltál, ki ezt is tetted
Neked végig ez volt terved

Ők köpnek, mint átkos, rossz népek,
Te megáldsz, mint hű, és szent lélek
Ők ütnek, mint ócska, rút férgek,
de gyilkos örömük eléghet
Jó szolgaként örül szívem
Lelkem boldog, mint hal vízben

Mindet gyalázzák torz halottá
Szégyen tegye vérük súlyossá
Szavam szeretve szól Őhozzá
Imádat tesz engem hasznossá
Szegény lelkemet Ő menti
Nem kell nekem ember senki