Az Úr verse

     A bátyám jött.

     -Óh, te isten! Mit is képzelsz? - Elég büszke voltam rá. - Halottakon el is lépdelsz! - Sikerült bejutnia a döntőbe. - S elvárod, hogy szeressenek, - Én sosem tudtam verset szavalni. - pedig vered azt, ki gyerek! - Nem úgy, mint ő. - Óh, te isten! Mit is tettél? - A családom sosem hitt semmilyen istenben. - Azt mondod, csak kalászt szedtél, - Mindig is szerettem a családom, és éreztem, hogy ők is ugyanígy szeretnek engem. - pedig ezer embert öl meg - Olyan szépen hangsúlyozza a mondatokat. - az, ki később mégis fölmegy! - Pedig anyám mindig azt mondta, jobb a "szabadvers", mert azt könnyebb szavalni. - Óh, te isten! Menj el innen! - De én mindig is úgy gondoltam, sokkal szebb a valódi vers. - Nem is vagy te igaz isten! - Az, aminek van formája. - Karsai, vagy vetélt szülő, - Mert a vers szerintem épp azért vers, mert van formája, a szabadvers meg nem azért szabadvers, mert nincs formája, hanem mert az a formája, hogy nincs formája. - korán meghalt, kis csecsemő - De ezzel sokan nem értenek egyet velem, még olyan igazi költők sem, mint például Feri bácsi. - miattad zúg, nem utánad, - De hát nem ember az ember viták nélkül. - s tudhatod, hogy én utállak!

     Tapsvihar. Én jövök. Most ezért nem tudok írni, de ideírom azért azt, amit mondok:

"Egyet kérek, Uram: áldást!
Nem érdemel öcsém vágást.
Ne szúrd le hát haláltőrrel!
Fiatal, de nem veszett el.
Adj neki mégegy esélyt, mert
nem nagyon, csak kicsit bűntelt.
Ámen!"

     Senki nem tapsol.

     Végül ő nyerte meg, mert az ő által mondott verset sokkal jobban kedvelték. Mivel a másik által írt verseket szavaltuk, ezért egyszerre érzek dicsőséget és szégyent. Dicsőséget, mert veszítettem, de mégis nyertem. Szégyent, mert nyertem, de mégis veszítettem.